Equilor: A görög tragédia vége?
Equilor Alapkezelő
Equilor Alapkezelő
CIB Alapkezelő
MKB Alapkezelő
K&H Alapkezelő
Még a nagyok is megosztottak a görög válsághelyzet miatt: közel ugyanannyian hiszik, hogy megoldódik a görög dráma, mint ahányan azt jósolják, hogy az államcsőd ellenére Görögország nem lép ki az eurózónából. A Bank of Amerika Merrill Lynch alapkezelői felméréséből az is kiderül, hogy a többség már szeptemberre várja a Fed kamatemelését, míg az európai befektetésekben most az autóipari, média és technológiai szektorok irányába érdemes elmozdulni.
Több mint 4000 új hedge fundot és magántőkealapot indítottak Kínában az elmúlt három hónapban, ami jelentős tőkekiáramlást is okozott a tradicionális befektetési házaktól, miután a befektetők a kínai részvénypiac fellendülésében bízva jelentős tőkét csoportosítottak át az új alapokba- írja a Financial Times.
A biztonságos befektetésekhez kanyarodott vissza a lakosság: áprilisban ugyanis közel nettó 83 milliárd forintnyi megtakarítást helyeztek el a magyarok betétekben. Ehhez képest még az állampapírok is eltörpültek a 42 milliárdos tőkebevonásukkal, ami nem volt elég ahhoz, hogy pozitív tartományba tornázza fel az értékpapírok havi tranzakciós adatait. 2012 elején fordult elő utoljára, hogy a lakosság több pénzt vett ki az értékpapírokból, mint amennyit befektetett. Jó pár érdekesség derült ki az MNB áprilisi értékpapír-statisztikáiból.
Június végén fogadhatja el a parlament a jövő évi adócsomagot, amelynek részeként a 2006 szeptemberében bevezetett kamatadó kulcsa a személyi jövedelemadóéval együtt az eddigi 16%-ról 15%-ra módosul. A tartós befektetési számlák esetében igénybe vehető adókedvezmény ezzel együtt csökken, ennek szabályai ugyanis nem változnak.
Nagyjából felére csökkentené a legnagyobb állami nyugdíjalap, a Calpers az alapkezelőinek számát - írja a The Wall Street Journal. A 305 milliárd dolláros kaliforniai nyugdíjalap a tervek szerint 100-ra csökkentené a most még 212 alapkezelő számát.
Nagyobb összeget tenne félre, de nem tudja, hogy mibe fektessen? Esetleg rendszeres megtakarításban gondolkodik, csak nem tudja hogyan kezdje el? Akkor ezt a füzetcsomagot most Önnek találtuk ki! Megismerkedhet a befektetési alapok világával, bemutatjuk, hogy milyen stratégiák mentén érdemes befektetni és hasznos tippeket is adunk, amivel elkerülhetők a nagyobb bukások.
A Portfolio legújabb kiadványaihoz most kedvezményes áron juthat hozzá.
A görögök kilépésével kapcsolatos félelmek, a Fed várható kamatemelésének időpontja és a második negyedéves makrogazdasági jelentések alakítják most a befektetői hangulatot. Az április-májusi kötvénypiaci eladási hullám rányomta a bélyegét az európai kötvény- és részvénypiacok teljesítményére és az alapkezelők kockázatvállalási hajlandóságára is. Jelentősen megnőtt ugyanis a pénzpiaci befektetések aránya májusban, a portfóliómenedzserek egyelőre kivárnak a kockázatosabb pozíciók felvételével.
Pioneer Alapkezelő
CIB Alapkezelő
Budapest Alapkezelő
Dialóg Alapkezelő
Equilor Alapkezelő
K&H Alapkezelő
Raiffeisen Alapkezelő
Erste Alapkezelő
A Bankmonitor új kalkulátorának segítségével most mindenki könnyedén megnézheti, hogy reálisan mennyi nyugdíjra...
A vállalatok sikeressége nagymértékben a vezetőik kompetenciáin alapul, ezért nagyon fontos a vezetők folyamatos...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Egy múlt heti hír nem annyira bolygatta fel az ország közvéleményét, mint kellett volna. Az ukránok megtiltották...
Értelmetlen befektetés az, ami a dráguláson kívül semmire sem képes? Vagy önmagában a drágulás tényétől máris...
Azt sem tudjuk pontosan, hány ember él a Földön, pláne nehéz megbecsülni, hányan fognak száz év múlva. Az ENSZ...
Sok kérdést kapunk olvasóinktól és ügyfeleinktől a HOLD vagyonkezelésére, a számlákra és szolgáltatásainkhoz...
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.